| Hírek |
2008-11-11
A konferencia aktualitását mi sem jellemzi jobban, hogy a megrendezés után két nappal lépett életbe az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat. Ennek is köszönhető, hogy nagy volt az érdeklődés a konferencia iránt.
Nem fogunk ugyan sportrovatot indítani honlapunkon, de a kínai Formula 1 pályával kapcsolatban szeretnénk egy rövid ismertetést adni. No, nem Hamilton furcsa kieséséről számolunk be, hanem a pálya építésénél alkalmazott különleges megoldásokról.
Ahol a talaj teherbíró képessége nem megfelelő, előnyösen lehet alkalmazni a polisztirolt; mondhatjuk, az első sorból indul az anyagkiválasztás versenyében. Különösen jó példa erre a Sanghaj mellett található kínai Formula 1-es versenypálya, amely egyike a legkorszerűbbeknek.
Ezt a pályát az aacheni tervező, Hermann Tilke tervei alapján 8000 munkás építette fel, 18 hónap alatt, 500 millió dolláros költségvetéssel, 5,45 kilométer hosszan 5,3 négyzetkilométernyi területen - a levegőbe. Már a projekt kezdetétől küzdöttek a nem megfelelő teherbíró képességű altalaj miatt. A mocsárra épült pálya építésénél az expandált polisztirol jelentette a forradalmian új megoldást; még akkor is, ha ehhez Kína egész évi termelését fel kellett vásárolni.A talaj stabilizálásához betoncölöpöket vertek le 80 méter mélyre, majd méteres vastagságban polisztirollal borították azt. A többnyire 4 m x 1 m x 0,5 m-es blokkokat homokterítésre, fektetési terv alapján helyezték el, és mechanikai rögzítéssel biztosították, hogy az elemek ne mozduljanak el az összeépítés alatt. Nehéz építőgépekre nem volt szükség, mivel a blokkok kézi erővel mozgathatók voltak. A munka gyorsan, gördülékenyen haladt, a felhalmozott EPS blokkok felülete azonnal járható volt. Csak közvetlenül az előtt, hogy a nehéz építőgépekkel rámentek volna a blokkokra, kellett a felső sort a szükséges vastagságú teherelosztó talajréteggel befedni. A mélyépítési szakasz az erre kerülő aszfalt terítésével ért véget.
Csekély súlya és nagy terhelhetősége révén alkalmas az EPS az útépítési problémák megoldására. Az AT-N100-nak megfelelő polisztirolhab 3 tonnát bír el négyzetméterenként, és a tömege csak százada az útépítésben használt egyéb anyagoknak. „A Sanghaj melletti mocsárhoz hasonló területeken eddig nagyon nehéz volt a töltés kialakítása” – mondja Dr. Clemens Demacsek, az osztrák EPS szövetség ügyvezetője. „Ha a hagyományos anyagokat polisztirollal helyettesítjük, az altalaj terhelése jelentősen csökken. Süllyedéssel nem kell számolni, a versenypálya és a mintegy 30 ezer néző befogadására alkalmas nézőtér biztos alapokon áll.”
Mivel az EPS semmilyen hatással nincs a környezeti vizekre, ezért ökológiailag érzékeny területeken is alkalmazni lehet, ami gazdasági szempontból is eredményes. A polisztirolt régóta világszerte alkalmazzák a mérnöki létesítmények létrehozásánál. A sanghaji versenypálya mellett hollandiai gátépítéseken, az amerikai autópályánál, skandináv útépítésben és akár magyarországi vasútépítésnél is felhasználták
© MEPS 2008 Magyarországi EPS Hőszigetelőanyag Gyártók Egyesülete, 9002 Győr, Pf. 590. E-mail: info@meps.hu