Hírek

Vissza a hírekhez

Az energiapazarlás vége

2009-02-05


Egy idéntől érvényes kormányrendelet kötelezővé teszi az energetikai tanúsítványt az ingatlanoknál. A szakértők állítják: az energiapazarlásnak ezennel hivatalosan is vége.

A 176/2008. sz. Kormányrendelet szerint 2009. január 1-jétől minden új építésű ingatlan esetében a használatbavételi engedélyt energetikai tanúsítványhoz kötik. (Kivételt képeznek ezalól az
50 m2-nél kisebb hasznos alapterületű,
az évente négy hónapnál rövidebb használatra szánt,
a legfeljebb két évi használatra tervezett,
a hitéleti rendeltetésű,
a védett vagy védett területen álló,
a mezőgazdasági épületek,
valamint a műhelyek, sátorszerkezetek.)
A szakemberek szerint mindezzel hivatalosan is vége annak a pazarló hozzáállásnak, amely még a 80-as években, az akkori mesterségesen alacsonyan tartott energiaárak mellett honosodott meg. Az akkori építési rutinból hiányzott a takarékos hozzáállás, hiszen úgy tűnt, az energia korlátlanul és olcsón áll rendelkezésre – az épületek tervezésénél ezért nem fordítottak különösebb gondot az energia megőrzésére. A mostani kormányrendelet alapján már kötelező lesz odafigyelni a lakások szigetelésére – a 2001. december 31-ig az eladásra és tartós – egy évnél hosszabb – bérbeadásra kínált lakások esetén a minősítés önkéntes, utána ott is kötelező.

Vissza az oldal tetejére

© MEPS 2008 Magyarországi EPS Hőszigetelőanyag Gyártók Egyesülete, 9002 Győr, Pf. 590. E-mail: info@meps.hu